Navigation Path: Home > The European Central Bank > Ismeretterjesztő anyagok > TUDNIVALÓK – prezentáció > Szervezet > Slide 2
SZERVEZET

A Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER) létrehozó jogszabályok – az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EK-szerződés) és a KBER alapokmánya – megfogalmazásakor abból a feltevésből indultak ki, hogy az összes EU-tagállamban bevezetik majd az eurót, és ebből eredően a közös pénznemmel kapcsolatos minden feladatot a KBER lát majd el. Addig azonban, amíg mindenhol be nem vezették az eurót, elsősorban az eurorendszer látja el az említett feladatokat. Az „eurorendszer” fogalma tehát megkönnyíti az euroövezeti központi banki tevékenység struktúrájának értelmezését.
Az eurorendszer az euroövezet központi bankjainak rendszere. Tagjai:
Az eurorendszer ekképp a KBER alrendszere. Mivel az EKB elvi-stratégiai döntései, például a monetáris politikai döntések természetesen csak az euroövezeti országokra érvényesek, valójában az eurorendszer az, amely az euroövezet központi banki funkcióit csapatmunkában ellátja. Más szóval az EKB és az NKB-k együttesen veszik ki részüket az eurorendszer közös céljainak megvalósításából.
Az európai központi banki tevékenység rendszerkeretek közt történő szerveződésének három fő oka van:
Az eurorendszer küldetési nyilatkozata az EKB honlapján olvasható: www.ecb.europa.eu/ecb/orga/escb/html/mission_eurosys.hu.html.
OR.002 01/07
Európai Központi Bank