12 / 19
Szervezet
Az EKB feladatai (1/2)
A nemzeti központi bankokkal (NKB) ellentétben az EKB mindössze néhány ügyletet hajt végre. A feladata inkább az elvi-stratégiai irányvonal kidolgozása, valamint annak biztosítása, hogy a döntéseket az NKB-k következetesen hajtsák végre.
Konkrétan az EKB felel:
- az eurorendszer elvi-stratégiai irányvonalainak meghatározásáért: a Kormányzótanács irányítja az egységes pénznemre vonatkozó monetáris politikát. Feladatkörébe tartozik az árstabilitás definiálása, az inflációs kockázatok elemzése stb.;
- a monetáris politikai műveletek meghatározásáért, összehangolásáért és nyomon követéséért: az EKB utasítja az NKB-kat a kívánt műveletek részleteivel kapcsolatban (érték, idő, dátum stb.), és ellenőrzi, hogy sikeresen végrehajtották-e a tranzakciókat;
- a jogi aktusok elfogadásáért: pontosan definiált keretek között a döntéshozó szerveknek jogukban áll az eurorendszer szintjén kötelező érvényű jogi aktusokat (iránymutatások, utasítások) kibocsátani. Ezzel az EKB azt kívánja biztosítani, hogy az NKB-k következetesen hajtsák végre a decentralizált műveleteket. Mi több, meghatározott keretek között az EKB döntéshozó szervei olyan rendeleteket és határozatokat is hozhatnak, amelyek hatálya az eurorendszeren kívülre is kiterjed;
- a bankjegykibocsátás engedélyezéséért: ide az eurobankjegyek előállításának és kibocsátásának koordinálása és stratégiai tervezése tartozik. Az EKB hangolja össze továbbá az eurorendszer kutatási-fejlesztési tevékenységét, valamint gondoskodik az eurobankjegyek előállításának biztonságáról és minőségéről. Az EKB ad ezenkívül otthont az eurobankjegy-hamisítványok elemzésével és osztályozásával foglalkozó Bankjegyszakértői Központnak (Counterfeit Analysis Centre), a hamis eurobankjegyek központi adatbázisának, valamint a Nemzetközi Hamisításelhárítási Központnak (International Counterfeit Deterrence Centre). Utóbbi a központi bankok között létrejött és a G10-országok égisze alatt működő globális együttműködés része;
- a devizapiaci intervenciókért: amennyiben szükséges, ezeket az egyes NKB-k közreműködésével is végrehajthatja. Itt devizapiaci értékpapír-eladásról, illetve -vételről is szó lehet;
- a nemzetközi és európai szintű együttműködésért: az EKB álláspontjának megismertetésére különböző nemzetközi és európai fórumokon vesz részt. 1998 decemberében az EKB – a világ eddig egyetlen központi bankjaként – megfigyelői státust kapott a Nemzetközi Valutaalapban (International Monetary Fund – IMF), így jelenleg részt vesz az IMF Igazgatótanácsának minden olyan ülésén, amelyen a Gazdasági és Monetáris Unióval (GMU) kapcsolatos kérdések vannak napirenden. Az EKB ezért állandó képviseletet hozott létre Washingtonban. Részt vesz továbbá a G7, a G20, valamint a Pénzügyi Stabilitási Tanács összejövetelein. Ami az európai szintű együttműködést illeti, az EKB elnökét rendszeresen meghívják az euroövezet pénzügyminisztereit informálisan tömörítő Eurocsoport havi üléseire. Az EKB részt vehet még az EU Tanácsának minden olyan ülésén, amelyen az eurorendszer célkitűzéseit és feladatait vitatják meg.
OR.012 01/07
Európai Központi Bank
Vissza a lap tetejére

Cross-navigation Menu
Letölthető anyagok